Két jelölt indul a FBAMSZ elnöki posztjáért
2017. január 31., kedd
2017. március 3-án tartja közgyűlését a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), ahol a tagok új elnököt is választanak a szervezet élére. Az elnöki pozíciót immár tizenegy éve betöltő Papp Lajos 2015-ben, legutóbbi megválasztásakor jelezte, hogy utolsó elnöki ciklusára készül. Posztjára most két jelölt is pályázik: Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója, illetve Szabados Zoltán, a Polipins-Renomia Kft. üzleti igazgatója.
A két évvel ezelőtt lezajlott legutóbbi elnökválasztás során a FBAMSZ közgyűlése határozott az elnöki mandátum hosszának a korábbi háromról két évre történő csökkentéséről. A jelenlegi jelöltek egyike tehát a 2019 elején tartandó közgyűlésig kap majd elnöki megbízást a szövetség tagjaitól.

Elnökjelöltek

Sebestyén László 2014 óta a FBAMSZ Online szekciójának vezetője. 2012 óta a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. vezérigazgatója. Ezt megelőzően 1992-től húsz éven keresztül a Generali Csoportnál dolgozott, először üzletkötőként, majd vagyonbiztosítási üzletágvezetőként. 2007-2012 között a Genertel Zrt. ügyvezetője, valamint igazgatósági tagja volt.

Szabados Zoltán 2015 óta a FBAMSZ Biztosítói Kapcsolatok szekciójának vezetője. 2000 óta a Polipins-Renomia Biztosítási Alkusz Kft. üzleti igazgatója. Ezt megelőzően 1992-2000 között a Herold Biztosítási Bróker Kft-nél dolgozott szakmai és értékesítési vezetőként majd ügyvezető igazgatóként. Biztosítási piaci pályafutását 1989-ben az Állami Biztosítónál (1991-től Providencia Biztosító) kezdte.


Forrás: Biztosítási szemle


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft